2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Galgavidéki sakkversenysorozat

Sikeresen zárult Turán az a sakkverseny sorozat, amely a Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesületének szervezésében zajlott, összesen három helyszínen. 

Minden alkalommal hétfordulós rapidtornán (2x15 perc) bizonyíthatták felkészültségüket a fiatal versenyzők. Leginkább régiónk iskoláit céloztuk meg a versenyek helyszínét illetően, és örömmel tapasztaltuk, hogy a környező megyékből is akadtak szép számmal nevezők, különös tekintettel az alsóbb korosztályok küzdelmeire. Minthogy négy korcsoportban mérhették össze játékerejüket az iskoláskorú versenyzők, inkább az alsó tagozatos (10 év alatti) korosztályokban neveztek nagyobb létszámban a sakkozó lányok és fiúk egyaránt. Mindez mutatja, hogy az utánpótlás nevelés kérdése nemcsak sportegyesületünk estében kap fontos szerepet (lásd a Galga folyó menti települések iskoláinak és óvodáinak rendszeres sakkfoglalkozásait!), de odafigyelnek minderre a tőlünk távolabb eső városok, falvak oktatási és nevelési intézményeiben is.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-SV-12 kódszámú pályázati támogatásból került megvalósításra.

A versenysorozat minden felvonását követően könyv és tárgyjutalmazásban részesült minden egyes résztvevő, s a legjobbak természetesen korcsoportonként vehették át a nekik járó érmeket és serlegeket.

Összetett eredmények:
1-es korcsoportban a lányoknál 1. Nyers Lili (Jászfényszaru) 2. Baranyi Nikoletta (Jászberény) 3. Ródler Kinga (Veresegyház) - fiúknál 1. Kovács Patrik Zsolt (Pécel) 2. Mikus Máté (Nagykáta) 3. Friedháber Kristóf (Gödöllő)

2-es korcsoportban a lányoknál 1. Darabont Eszter (Hévízgyörk) 2. Kovács Lilla (Jászfényszaru) 3. Berkei Dóra (Veresegyház) - a fiúknál 1. Rajkó Márton (Hévízgyörk) 2. Baranyi Róbert (Jászberény) 3. Nyers Dániel (Jászfényszaru)

3-as korcsoportban 1. Kapitz Dominik (Hévízgyörk) 2. Gödöllei Zsombor (Nagykáta) 3. Torda Dávid (Hévízgyörk)

4-es korcsoportban 1. Téglás Mátyás (Tura) 2. Szabó Zoltán (Iklad) 3. Steyer Ferenc (Aszód Evangélikus Gimn.)