2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Turai sakkozó a diákolimpia országos döntőjében

Turai Hírlap 2013.03

 

 
A tizennégy éves Téglás Mátyás már kicsi gyerekkorában barátságot kötött a sakkozással, hiszen már óvodában is résztvevője volt a rendszeres foglalkozásoknak. Matyi elég korán belekóstolt a versenyzésbe, és kezdetektől általában jól szerepelt a legkülönfélébb ifjúsági tornákon. Szinte minden alkalommal az élmezőnybe tudta verekedni magát, s ritkaságszámba ment, hogy a versenyekről nem éremmel tért haza. Ezek között az érmek között bizony akad jó néhány aranyérem, mert mind a Pest megyei ifjúsági, mind az egyéb versenyeken többször is sikerült megnyernie korcsoportját. Nem egyszer fordult elő Matyival, hogy olyan tornákon is diadalmaskodott, ahol rutinos felnőtt versenyzők is nehezítették a dolgát. Az eddigi diákolimpiák megyei döntőin mindig jószerint az a fránya fél pont kellett volna ahhoz, hogy országos döntős lehessen, és most ez is sikerült Fóton, a Fáy Miklós Általános Iskolában, ahol az idei Pest megyei döntőket rendezi a Pest megyei Sakkszövetség. Ugyanezen a versenyen a szintén turai Steyer Ferenc stabil hozzáüléssel szerezte meg a negyedik helyezést. Egyébkén Feri is óvodás kora óta műveli ezt a játékot, s az utóbbi időben egyre jobb eredményeket produkál a versenyeken. Feri és Matyi természetesen több éve (és nem véletlenül) igazolt versenyzője sportegyesületünknek, így aztán a felnőtt csapatbajnokságon is jól szállítják a pontokat, bátran felveszik a kesztyűt a felnőtt sakkozókkal szemben is. Csakis gratulálni tudunk mindkét versenyzőnknek! Meg kell még említenünk a hévízgyörki Tóth Nikolett remek teljesítményét is a diákolimpia megyei döntőjén, ugyanis az egyetlen remis partija mellett fordulóról fordulóra győzelmeket produkált. Nem véletlen hát, hogy a lányok 3. korcsoportját magasan megnyerte, s ezzel ő is utazhat az országos döntőre. Gratulálunk fiatal sakkozóink sikereihez!
tóthmáté