Turai Hírlap

Érdekes jelenségre szeretném felhívni a figyelmet a helyi sportok finanszírozását illetően, mert végre el kellene dönteni, hogy például a helyi labdarúgás illetékesei megengedhetik-e maguknak, hogy évről-évre „játékosvásárlásban” gondolkodjanak. Merthogy tudtom szerint: nincs miből! Nagyon tudnánk örülni valamennyien, ha lenne megfelelő pénzforrás erre, akár egyéni vagy bármiféle szponzorálásból származóan. Ennek hiányában viszont bánatosak vagyunk, és sehogyan se akaródzik megértenünk, hogy a nagy turai futballcsapatban úgy általában csupán egy-két turai labdarúgó játszik. Hogy is van ez? Vajh miből tudja fizetni a Turai VSK az idegenlégiósait…? Mert azt ugye senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezek a nem turai focisták „szerelemből” játszanak a turai csapatban. És persze azt is tudjuk (és annak sem örülünk), hogy évről évre nem kis összeg kerül „megszavazásra” képviselőink, valamint az egyéb és sportbizottsági tagok közreműködése folytán a futballsport részére, s ez a (nem kis) összeg, ahogy kell, eltűnik a Turai VSK „emészőcsatornáiban”. Holott ezeknek az állami keretből származó, rendre-módra több milliós összegeknek, tudtunk szerint azt a célt kellene szolgálniuk, hogy Tura város sportólói (és nem csak focisták) meg tudják oldani éves működésüket. Vagyis ezeknek a vissza nem térítendő támogatásoknak a tömegsportot kellene erősíteniük. Ugyanis erre a célra kapja ezt az állami keretet a turai önkormányzat, s ennek az összegnek a nagyságát Tura lakóinak a száma határozza meg. Hogy lehet az, hogy a futballnak „megszavazott” (nem kis) összeget nem azok az edzők kapják meg, akik utánpótlásnevelésben gondolkodnak, mintegy hangsúlyozván ezzel a helyi futball tömegsport jellegét!? Ez nem is annyira ravasz kérdés, mint inkább kellemetlen egyesek (meg kettesek) számára, és régóta választ kellene erre kapnunk egyesektől (meg kettesektől), mert valamennyien tisztában kell lennünk azzal, hogy azért ez így nincs igazán jól! Arról nem is beszélve, hogy az egyéb sportoknak (olykor) semmi nem jut. Vegyük azt az esetet (csak például), hogy a helyi sakkcsapat megkapná azt a néhány milliót! Mondjuk, csak három évig egymásután. Ja kérem! Írásba merem adni a „megszavazóknak”, hogy sakkcsapatunk 3 év múltán az NB.I-es bajnokságban játszik. Hogyan? Ó, csak szólnék néhány nemzetközi nagymester barátomnak, gyertek fiúk, lehet ideigazolni, van egy kis pénzünk. És ők jönnének is. És a helyi csapatba tán 1 turai sakkozó, ha beférne! És én nyilván kapnám a vállveregetéseket: hű, de ügyes gyerek vagy, hogy a sakkcsapatot felvitted a Pest megyei bajnokságból az NB.I-be, ez aztán nem semmi! És én nyugodtan minden nap beállhatnék otthon a tükörbe, és szemközt köpködhetném magamat. Mert jogosan mondhatná bárki is, hogy a város pénzét szétosztogattam a nem turai haverjaim között (hoppá!) – szóval: kicsit mintha gondolkodnunk kéne (közösen) ezen a tömegsport, kontra profizmus kérdésen!

tothmate