2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Sakkozzunk gyerekek Turai Hírlap 2017. december

A Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete új versenysorozatot indított, melynek célja a kis kezdő sakkozóink versenyzési lehetőségeinek bővítése. A rendhagyó sorozat alkalmával témaversenyeket játszunk. A dolog lényege, hogy minden versenyző egy adott, előre felrakott hadállásból indít. A szokásos szabályok betartásával hétfordulós, svájci rendszerű párosítás mellett, mattig megy a küzdelem, vagy a játékidő elfogyása is játszmavesztést eredményezhet. A sorozat nyitóversenyét Turán rendeztük meg a Hevesy úti iskola ebédlőjében és egyik tantermében. A hétéves Kajári Kornél lett a kupagyőztes. A későbbiekben sor kerül a folytatásra Hévízgyörkön és Zsámbokon.

 

A közelgő diákolimpia Pest megyei döntőin való szereplésünk miatt nem árt minél nagyobb versenyrutinra szert tenni. Az általunk rendezett versenyeken kívül, sakkozó gyermekeink folyamatosan indulnak a különböző megyei szintű tornákon is. A második korcsoport (9-10 évesek) küzdelmében a turai lányok: Szilágyi Dóra és Tóth G. Brigitta gyakorta érmes helyezéseket érnek el. A fiúknál Nagy Benedek, Soós Levente, Szilágyi Ákos képviseli a kettes korosztályt, amíg Benke Benjamin, Kajári Kornél, Kókai Dominik, Kosovits Milán, Köles Ádám, Köles Bence, Lukács Máté, Varga Sebestyén az első korcsoportban bontogatják szárnyaikat. A kis óvodás Szilágyi Zsombor, aki az egyre jobban játszó Ákos testvérét elkísérve igen bátran (és nem is eredménytelenül) szerepel a megyei szintű tornákon, külön színt ad az iskolai versenyeknek. Remélhetőleg egyre szebb eredményeket szállítanak majd ezek a kis sakkozók, egyesületüknek csakúgy, mint iskolájuknak.

 

A Pest megyei felnőtt ötfős csapatbajnokságban a Turai Torna Club ifjúsági korú sakkozókból összeállt csapata legutóbb beleszaladt két 4:1 arányú vereségbe. Ettől azonban egyáltalán nem csorbult fiatal játékosaink harci kedve. Vác és Visegrád csapata lényegesen nagyobb játékerőt képviselt, ami azonnal látszott a versenyzők értékszámának nagy különbségéből is. Kicsit könnyebb fajsúlyú csapatok következnek a közeljövőben, s ez némi bizakodással tölthet el minket.

 

 

tóthmáté