2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Lecsó és sakk - Zsámboki Krónika 2016. szeptember

Nagyon jó párosítás ez… nem először bizonyosodott be az utóbbi évek lecsófesztiváljainak történetében, hogy a két dolog, mármint a lecsófogyasztás és a sakkozás remekül megfér egymással. Amikor a versenyzők, néha az ország egészen távoli pontjáról - Győr, Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Nyergesújfalu - indulási szándékukat, abban nem kis szerepe van a finom zsámboki ízeknek. Itt jegyeznénk meg sajnálattal, hogy épp a helyi növedékeink egyike sem élt a kedvező lehetőséggel, hogy a Zsámbokon megrendezett versenyen elinduljon. Ezúttal például külföldi vendégek is érkeztek a fesztiválra. Szlovákiából, Franciaországból és Belgiumból utazott hozzánk egy-egy család, melynek gyermekkorú tagjai egészen jól szerepeltek a versenyen, minthogy díjas helyezést értek el. Összesen hat korcsoport versenyzői ülhettek a sakkasztalhoz, aztán a verseny végeztével a szabadtéri asztalokhoz lecsófogyasztás céljából. A szokásos 7 fordulós versenyünket rapidtempóban (2x15 perc) játszhatták végig a versenyzők, és a mindenkor szokásos díjkiosztással zártuk a sakkprogramot. Örvendetes tény, hogy egészen fiatal (óvodáskorú) versenyzők is akadtak Budapestről, Isaszegről, Nagykátáról, Turáról. Különdíjak kerültek kiadásra, s mindez azoknak a kedves zsámboki polgároknak köszönhető, akik pénzbeli és egyéb adományokkal támogatták versenyünket. Szabályos díjözön várt fiatal versenyzőinkre a díjátadáskor. Önmagában ez a figyelmesség, na és a zsámboki polgárok kedvessége, nem beszélve a jól sikerült lecsókról és szabadtéri programokról, összességében jelentette a kulcsot ahhoz, hogy vendégeink finom szájízzel utazzanak haza, a helyi polgárok vendégszeretetének emlékével.

A verseny közben készült fotók természetesen felkerültek sportegyesületünk honlapjára (www.gvse.x3.hu), ahol minden kedves olvasó megtekintheti a verseny és a díjátadás eseményeit, egyúttal láthatóak a helyezések is. Mindenképp szeretnénk megköszönni támogatóink önzetlen segítségét:

  • BOMIX Kft József Attila utca 30.
  • Galga COOP
  • Gips-Bau Bt Deák Ferenc utca 30.
  • 2M’96 Bt. – dr. Gódor Mária fogorvos
  • Happy-Sweet Life Bt Szent László utca 24.
  • Levend-Med Kft. – gyógyszertár
  • TOP Tobaccos Bt – Turai úti dohánybolt
  • Turai Takarékszövetkezet

Tájékoztatjuk sakkozóinkat és a szülőket, hogy az idei tanévkezdést követően, szeptember második felében, a szokásos időben, pénteki napokon, 15 órai kezdéssel az iskola éppen szabad tantermének valamelyikében indulnak a rendszeres sakkfoglalkozások. Kár lenne abbahagyni azoknak, akik elkezdték, de szívesen látunk új (és komoly) érdeklődőket is. Talán tudunk csoportot szervezni az óvodában is. A versenyszezon már elkezdődött, és egyesületünk szervezésében került sor az évnyitó versenyre a zsámboki iskolában. Erről a sakkeseményről is láthatnak fotódokumentációt az előbb említett honlapunkon. Itt szeretnénk megköszönni az iskola vezetőinek, hogy lehetőséget kapunk a Pest megyéből idesereglő ifjú sakkozók találkozóira, de például Miskolcról is utaztak hozzánk legutóbbi versenyünk alkalmával. Remélhetőleg folytatódik mindez, hiszen a karácsony közeledtével mindenképp sort szeretnénk keríteni egy hasonló találkozóra.

tóthmáté