2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Egyetlen csapatvereségünkről - Turai Hírlap 2016. május

Galgavidék – Dunakeszi 3,5:6,5

1.        Kuthi Balázs           0:1

2.        Takács Pál              0,5:0,5

3.        Tóth Máté              1:0

4.        Virganc Roland      0:1

5.        Pásztor Zoltán        0,5:0,5

6.        Burda Barna           0,5:0,5

7.        Bényi András          0:1

8.        Pásztor Ákos          0,5:0,5

9.        Horák Vanda          0,5:0,5

10.     László Béla             0:1

Van egy szólásmondás: „Minden jó, ha a vége jó”, ám csapatunkat illetően nem jött be ez a mondás az utolsó fordulóban. Ettől függetlenül bajnokok vagyunk, s ezzel a tudattal ültünk le a sakkasztalokhoz. Említettem a korábbiakban, hogy akkor lenne igazán szép a korona, ha az utolsó fordulóban is győzelemmel bizonyítanánk. Ugyanis minden találkozót megnyertünk eddig. Semmi kétség, most is fordított eredmény születhetett volna, ha nem hiányzik a csapat fele erről a találkozóról. Ráadásul épp a legjobb pontszerzőknek kellett szerepelniük Szombathelyen (nem véletlenül), a diákolimpia országos csapatdöntőjén.

Nem arról van szó, hogy, akik most helyettük beültek, rossz sakkozók lennének, de aki nem igazán van játékban, annak sokkal nehezebb nyerésre játszani. Ezzel magyarázható, hogy öt remi született ezen a találkozón, és sajnos a négy vereség mellett csupán egyetlen győzelem. Ettől eltekintve itt mondanék köszönetet csapatunk veterán sakkozójának, László Béla bácsinak, aki minden további nélkül vállalta, hogy kisegíti csapatunkat, holott 3 héttel ezelőtt igen komoly orvosi műtéten esett át.

Aztán eleve hátránnyal kezdtünk, mert a csapatot már szombaton összeállítottuk, de egészen későn derült ki, hogy Virganc Roland nem tud táblához ülni munkahelyi elfoglaltsága miatt. Kronovetter Marci beugrásában bíztunk még, de mint kiderült, ezen a hétvégén haza sem utazott Miskolcról, ahol tanulmányait végzi. Szóval még el sem kezdtük a küzdelmet, máris egy pont előnyt kellett adnunk Dunakeszinek. A rossz kezdést tetézte, hogy viszonylag gyorsan hátrányba kerültünk az első és az utolsó táblán, ahol rövidesen fel kellett adnunk a partit. Ezzel már három pont előnyre tett szert Dunakeszi, így tiszta sor, hogy a továbbiakban elég volt számukra a remi taktika. Egymásután születtek a döntetlen eredmények, majd a vége felé még egy győzelmet hoztak, s ezt a négypontos hátrányt már csak szépíteni tudtuk az egyetlen győzelmünkkel, e sorok írójának részéről. Gyenge vigasz. Csapattársaim ismerik félig vicces álláspontomat: nem bánnám, ha mindig elveszíteném a partimat, csak ők mindannyian győzzenek, és akkor megnyerjük a találkozót.

A viccet félretéve, végül is nem más nyerte meg az idei Pest megyei 1. o. sakkcsapat bajnokságot megérdemelten, mint Pest megye legfiatalabb átlagéletkorú csapata: a Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete. Ezúton gratulálnék legjobb pontszerzőinknek: Kapitz Tibornak (6 játszmából 6 pont), Kapitz Dominiknak (7 játszmából 6 pont), Téglás Mátyásnak (7 játszmából 5,5 pont), és látható, hogy egyikük neve sem szerepel a fentiekben feltüntetett csapatösszeállításban, s ez rendesen meg is látszik az utolsó forduló gyengécske eredményén. Jó pontszerzőink között még mindenképp meg kell említenünk Pásztor Zoltán (8 játszmából 5,5 pont) és az egyre jobban játszó Burda Barna nevét (6 játszmából 4 pont).

Az első helyezésért járó 10 db aranyérmet át fogom venni Solymosi Lászlótól, a Pest megyei Sakkszövetség elnökétől a pár nap múlva esedékes Pest megyei évadzáró értekezleten. Végül mielőtt közzétenném az idei bajnokság végeredményét, szeretném megköszönni a Hevesy György Általános iskola vezetőinek, hogy a hazai fordulók alkalmával használhatjuk az iskola ebédlőjét, így mindig kulturált körülmények közt tudjuk fogadni vendégcsapatainkat.

A Pest megyei 1. o. sakk csapatbajnokság végeredménye:

Galgavidék (14 pont), Dunaharaszti (12 pont), Dunakeszi (11 pont), Szigetszentmiklós (10 pont), Szigetbecse (8 pont), Szob (8 pont), Göd (6 pont), Vác (2 pont), Törökbálint (1 pont)

 

tóthmáté