Sakknyelven szólva patthelyzetbe került Zsámbokon a Galga környéki sakkozás ügye a tavalyi iskolakezdés alkalmával, hiszen jó néhány növendékünk szállt ki a heti rendszeres foglalkozásokból. Ki ezért, ki azért, ki amazért döntött úgy, hogy a sakkozást nem tudja összeegyeztetni egyéb sportbeli vagy más elfoglaltságával. Emiatt soha nem berzenkedtem, mert az iskolában amúgy is leterhelt növendékeknek a saját (és a szülők) belátására kell bíznom, hogy milyen foglalatossággal óhajtják tölteni szabadidejüket. Jó dolog az, ha az iskolai elfoglaltságon túl választhatnak a tanulók, akár művészeti (képzőművészet, zene, népművészet, vagy más), akár sporttevékenység (foci, egyéb labdasport, karate, sakk, stb.) közül, hiszen ezek a különfoglalkozások rendkívüli módon segítik gyermekeink személyiségfejlődését.
A gyermekpszichológusok ódákat zengnek a sakkozás jótékony hatásáról, ami nem is csoda. Az emberiség olyan gondolkodást fejlesztő játékáról van szó, melyet idestova 2000 éve űznek annak képviselői és rajongói. Nem véletlen, hogy már a XII. században részét képezte például a lovagi nevelésnek a sakkozás. A lovag „hét művészete” között tartották számon e táblás játékot a futás, lovaglás, kardvívás, úszás, madárfogás, rímfaragás mellett.
Ma azt mondhatnánk, hogy a sakkjáték a mai, leginkább szétszórt figyelmű gyermekeink bámulatos terápiája, hiszen rendkívüli módon edzi a figyelmet, erősíti az összpontosítási képességet, megtanít türelemre, állhatatosságra. Fejlődik a számolási (és számítási) készség, a térlátás, a bátor és ellenőrzött kockázatvállalás… és még sorolhatnám azokat a csupa jó tulajdonságokat, melynek bárki hasznát veheti az élet egyéb területein is, még ha nem lesz belőle eredményes versenyző.
Persze a sakkfoglalkozások látogatása, s az ebből következő jó hatás akkor komplex leginkább, ha versenyzéssel társul. Az első időkben viszont a hiányos tudás miatt akad bőven kudarcélmény, s a korábbiakban tán emiatt nem voltam híve a korai versenyzésnek. Ma már látom, hogy igenis jó dolog minél előbb versenyasztalhoz ültetni a növendékeket. Minden ifjúsági sakkversenyen általában hét játszmát kell játszaniuk, többnyire 2x15 perces gondolkodási idő mellett, s ebből a hét játékból legalább kettőt megnyernek a kezdők is. Aztán egyre többet fognak nyerni, ahogy fejlődik a sakktudásuk. Kinek előbb, kinek utóbb.
Minden megnyert játszma óriási sikerélményt jelent a gyerekversenyzőnek (is), hisz’ ott, a tábla mellett saját leleményességére utalva találja meg a nyeréshez vezető legjobb lépéseket. Minden külső segítség nélkül. Éppen ezért növekszik a sakkozó palánták józan és egészséges önbizalma, ami újabb „pörgető” hatással van az iskolai tanulmányokra például.
A verseny közben fellépő feszültség minden sportágban levezethető a mozgással, ám sakkozás közben ezt nem tehetik meg a versenyzők. Sőt meg sem mukkanhatnak, hiszen a sakkversenytermek alapvető kritériuma a csönd, miután nem zavarhatjuk gondolkodásukban játék partnerünket és a mellettünk ülőket. El lehet képzelni, mekkora „szenvedést” jelent ez, kiváltképp a kisiskolások számára, akiknek természetszerűen óriási mozgásigénnyel rendelkeznek, ám a sakkversenyeken vissza kell fogniuk magukat. Elképesztő önuralomra van szükség mindehhez, s ime: megint egy olyan tulajdonság, amely kétségkívül egyike az intelligens viselkedés összetevőinek.
Megemlíteném, hogy a néhány évvel ezelőtt elkezdett zsámboki foglalkozásokkal párhuzamosan elkezdődött a helyi, leginkább ifjúsági sakkversenyek szervezése is. Kiváló partnerre leltünk ebben az iskola (és vezetése) részéről, de hát ki más tudná jobban, ha nem maga a pedagógus, hogy mit jelent a gyerek számára minden ilyen jellegű esemény. E helyt köszönném meg az igazgatónőnek és valamennyi kolleginának az együttműködő segítségét. Zsámbokon jó néhány sakktornát rendeztünk már az évek során, s ebben nem kis szerepet vállalt sportegyesületünk titkára, Kapitz Tibor és felesége. És hogy a 2015-2016-os tanév elején új lendületet kapott az iskolai sakkfoglalkozás, szintén Kapitz Tibor és a helyi pedagógusok szervező munkájának köszönhető.
Új kisiskolások kezdték látogatni a sakkfoglalkozásokat az alsó (első) korosztályból, és hétről hétre egyre ügyesebben rakosgatják a figurákat játék közben. A Szabó-ikrek (Nimród és Noel), Gódor Máté, Kánya Gábor, Bagó Norman nagy érdeklődéssel igyekeznek elsajátítani a hadvezetés tudományát (stratégia, taktika) a sakktáblán. Különösen Gábor teljesít egyre jobban versenyről versenyre, s ebben nem kis szerepe van édesapjának, aki szintén játssza ezt a játékot. Gábor nyilván tőle kapta a sakkjáték iránti szeretetet és alázatot, amely igen imponáló magatartás. Nincs mese, egy hozzáértő szülő az otthoni gyakorlati játék folyamán nagyban tudja segíteni az edző munkáját (lásd a Kapitz család esetét is).
A néhány évvel ezelőtti iskolai kezdésünk idején a helyi óvoda is igényt tartott foglalkozásainkra. Nem véletlen, hogy a zsámboki csoport legjobbjai: Császár Tamás és Győri Filip már óvodáskorukban kezdték megismerni és szeretni a sakkjátékot. Ma már a különféle versenyeken szerzett oklevelek és érmek tanúskodnak minderről. Az ő korosztályukban Kristóf Zoltán és Párkányi Kende kicsit később kapcsolódott be a csoportmunkába, de nagy ütemben igyekeznek behozni lemaradásukat.
Idén az új tanév kezdetekor, szeptemberben megint jelentkezünk az óvodában, s ha akad legalább 4-5 érdeklődő, szívesen folytatnánk ott, ahol abbahagyni kényszerültünk jelentkezések híján. Sportegyesületünk egyébként évek óta jelen van az ikladi, hévízgyörki, turai óvodában, ahol 8-10 fős csoportokban dolgozunk. Ott kezdték el sakkozói pályafutásukat azok a hévízgyörki kislányok, akik később (11 éves korukban) megnyerték csapatban az országos diákolimpia döntőjét. Hozzátenném még, hogy az idei sakk diákolimpia országos döntőjén (mind az amatőr, mind az értékszámos kategóriában) a jövő hónapban szerepelni fog néhány növendékünk az egyéni és a csapatdöntőkön. Csak egyetlen ismerős nevet említenék most: Kapitz Dominikét, akinek nem ez lesz az első országos döntője, és ő is óvodában kezdte, mint ahogy ikladi és turai társai. És itt zárnám soraimat azzal a megjegyzéssel, hogy ha hajlamos lennék a büszkeségre, rájuk akár büszke is lehetnék.
tóthmáté