2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Négyből négy Turai Hírlap 2016. január

Galgavidék – Szob 6,5:3,5

1.        Szabó Zoltán          0:1

2.        Kuthi Balázs           1:0

3.        Takács Pál              0:1

4.        Téglás Mátyás       1:0

5.        Tóth Máté              1:0

6.        Virganc Roland      1:0

7.        Pásztor Zoltán        0,5:0,5

8.        Burda Barna           0,5:0,5

9.        Kapitz Dominik       0,5:0,5

10.     Kapitz Tibor            1:0

 

Ennyire jól még soha nem rajtolt sakkcsapatunk a Pest megye 1. osztályú csapatbajnokságon. Arra emlékszünk, hogy három győzelemmel kezdtük az őszi fordulókat, ám most sikerült megnyernünk a negyedik fordulót is Szob ellen, tehát pillanatnyilag vezetjük a tabellát. Akárhogyan is számolom, ez 100%os teljesítmény eddig. A tavaszi folytatás persze nem ígérkezik „fáklyásmenetnek”, mert két bajnokaspiráns csapattal is meg kell küzdenünk. Ahogy már többször tapasztalhattuk, a dunaharasztiak igencsak „harapósak” tudnak lenni, ha a bajnokság megnyerésére megy a játék. Elmondható ez a dunakesziekről is. Ha e két csapat ellen sikerülne nyernünk még a legkisebb arányban is, az nem mást jelentene számunkra, mint a bajnokság megnyerését. Azonban ha veszítünk mindkét csapat ellen (ami nem lenne nagyon meglepő), sajnos lecsúszhatunk a dobogóról is. Nincs mese, ellenük majd a lehető legjobb összeállításban kell leülnünk. Ők persze ugyanezt fogják tenni, ráadásul nagyobb lehetőségeik vannak, hiszen két nagymúltú egyesületről van szó. Jobban tudnak gazdálkodni a játékerővel. Nekünk majd nemcsak a csapatunkat kell jól összeszedni, hanem saját magunkat is. Valahogy leginkább a partik megnyerésére kellene hangolódnunk, de úgy, hogy közben a döntetlen lehetősége állandóan kézben legyen. Egyébként ez a hozzáállás (hozzáülés) a legnehezebb a sakkozásban. Nehéz, de nem lehetetlen. Mindenesetre nagyon várjuk már a tavaszi szezon fordulóit.

tóthmáté