2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Nyolcvan gyerekversenyző a Demény étteremben Turai Hírlap 2016. január

A Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete sikeres egyéni ifjúsági sakkverseny megrendezésével kezdte az idei szezont. Január 9. napján szokásunkhoz híven öt korcsoportban adtunk lehetőséget a környéken élő fiatal sakkozóknak, hogy összemérhessék játékerejüket, de neveztek néhányan Budapestről, Kőbányáról, Szigetszentmiklósról, Jászberényből is. Az összlétszám nagyobb részét természetesen a Galga folyó településein élő gyereksakkozók adták, zömmel azokból az iskolákból, ahol sportegyesületünk rendszeres sakkfoglalkozásokat tart. Iklad, Bag, Hévízgyörk, Tura, Zsámbok sakknövendékei köthettek barátságot többek közt Nagykáta, Jászfényszaru, Hatvan, Aszód, Gödöllő hasonló korú  gyerekversenyzőivel. A táblákon zajló „ádáz” küzdelmek nem akadályozták őket abban, hogy jól érezzék magukat. Minderről meggyőződhetnek a kedves olvasók, ha megtekintik a honlapunkon (www.gvse.x3.hu) látható fotódokumentációt. Hazai sikerek is születtek, hiszen a legkisebbeknél, a turai Szilágyi Dóra megnyerte korcsoportját, így ő lett az egyik kupa és az aranyérem tulajdonosa (lásd képünkön). Ugyanebben a korosztályban a szintén turai Tóth G. Brigitta bronzérmet szerzett. A legnagyobbaknál a hévízgyörki Kapitz Dominik nyerte a 15-16 éveseknek járó kupát, míg a turai Téglás Mátyásnak ezüstérmet sikerült szereznie. Mindkét nagyfiú jól teljesít a felnőtt sakkozóink társaságában, a Pest megyei 1.osztályú csapatbajnokságban is, ugyanakkor bejutottak a diákolimpia országos döntőjébe, ahol Szilágyi Dóra is szerepelni fog a legalacsonyabb korosztályban. A Demény étterem nem először ad otthont az általunk rendezett sakkversenynek. Ezúton szeretném megköszönni vendégszerető együttműködésüket, amellyel tulajdonképp sportegyesületünket szponzorálják.

tóthmáté